VÁLLALKOZÓI ÉS ÉLETPÁLYA ÉPÍTÉS – KISS LÁSZLÓ

2015. május 26-án Kiss László előadó a 6. 7. és8. osztályos tanulók bevonásával tartotta meg ismertetőjét a témáról.

Elsőként arra kérte a tanulókat, hogy rakják körbe a székeket a teremben, és így üljenek le. Kötetlen beszélgetést kezdeményezve kikérdezte a most végzősöket, hogy hová szándékoznak menni továbbtanulni. Majd valamennyi tanulót meghallgatta terveiről.

Beszélt nekik különböző szakmákról, elmondta, hogy ma már egy jó szakmunkás éppen olyan keresett és megbecsült, mint egy diplomával rendelkező. Majd kérdés-felelet formájában megbeszélték egy vállalkozás elindításának kritériumait. Természetesen ezen a téren a tanulóink még nagyon járatlanok. De rávezette őket a megoldásokra illetve kiegészítette hiányos tudásukat. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek szükséges tanulni valamilyen szakmát megszerezni, az erre vonatkozó tudást birtokolni. A munkaerő-piacon annak van nagyobb esélye, aki tesz is önmagáért.

Végül egy játékos feladatban különböző konfliktushelyzeteket modellezett, melyet a tanulók rögtönözve dramatizáltak és jelenítettek meg egymás előtt. Ezt követően, a helyzeteket elemezve vontak le különböző következtetéseket.

Végezetül az előadó arra biztatta a tanulókat, hogy ne adják fel álmaikat, de tegyenek meg mindent, hogy azok meg is valósuljanak.

 

Diákok hozzászólásai:

H. P. 8. osztály: „Nagyon tetszett a közvetlen hang, ahogy érdeklődött továbbtanulási terveink iránt.”

K. A. R. 8. osztály: „Az volt a jó, hogy meghallgatta terveinket, elképzeléseinket. Aztán azt mondta, hogy mindegy, honnan indultunk, csak az a lényeg, hová tartunk!”

P. E. 8. osztály: „Arra biztatott minket, hogy ne adjuk fel álmainkat, és tegyünk meg mindet tőlünk telhetőt, hogy megvalósulhasson.”

N. A. 7. osztály: „Jól éreztem magam a helyzetgyakorlatban.”

Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_1 Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_2 Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_3 Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_4 Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_5 Pusztakovacsi_vallalkozoi_ismeretek_6